Oldalak

2013. augusztus 31., szombat

A vaddisznó találkozó

Ha csak rá gondolok mosolyognom kell (: De milyen rég is volt már. Sokszor áldom Szilvi eszét,hogy az aranyköpéseinket felírja,mert ilyenkor én már nem emlékszem ezekre.
De kezdem az elejéről. Úgy állapodtunk meg,hogy én pénteken a hajnali 5:30as busszal megyek fel,mert nem volt kedvem a dög melegbe főni,így meg kellemes volt az út. Természetesen azzal nem számoltam,hogy légkondi is lesz, s szépen odafagytam az üléshez.  Az az egy pozitív volt az utazásban,hogy emeletes busz jött én meg repültem az emeletre az elejére *-* Legutóbb Erdélybe mentem ilyen busszal mikor osztálykirándulás volt.... Mikor is?! 11.-ben keményen :D Szóval ez nagy öröm volt nekem. A légkondit nem tudtam kikapcsolni,mert hát ehhez szerencsétlen vagyok,így hát beindult a vesém,és szépen megdöglöttem majdnem mire felértem Pestre :D 
A megbeszéltek alapján akkorra már ott volt értem Viktor, és mehettünk Hádázni. Már régen el szerettem volna nézni egy pesti turiba is. Kicsit érdekes volt a felhozatal,mert nem voltak szinekre válogatva a ruhák,hanem vegyesen,így hát mindent át kellett nézni. De nem volt vészes,mert Viktorral elszórakoztattuk egymást,végül üres kézzel jöttem el. Én nagyon jól tudom hogy mit akarok és mi tetszik nekem, így ha valamin gondolkodnom kell,akkor az ott marad.
Utána visszamentünk a Népligetbe,ugyanis kedves exemmel (Danival) oda volt megbeszélve egy találkozó. Előző napokban leszerveztük,mert hogy mivel mindketten megyünk Pestre,így ott tudunk is találkozni és végre visszakapom a cuccaimat. Ugyanis nála van az antikvár Diablo könyv sorozatom első kötete,és azért torokra megyek. Mondanom se kell,hogy nem jött el. Ott szobroztunk már egy ideje; mindenféle furcsa nép megfordult körülöttünk- én már kész pánikba voltam,hogy ki szólít le minket ,meg ki fog zaklatni. Végül jött egy belső sugallat,hogy felnézek face-re, ugyanis volt wifi (ez a nagy mázli). Aztán ahogy sejtettem ott várt tőle egy üzenet,hogy aznap még sem jön fel,mert mindenki lemondta a talit akivel akart. Hát én ott idegrohamot kaptam,ugyanis ilyenkor illene egy buzi smst,vagy telefon hívást megejteni. Ne szórakozzunk már a másikkal.
Aztán puffogva tovább álltunk.  Az volt a terv,hogy Szilvimért elmegyünk a munkahelyére,de volt még időnk,így a parkolóban árnyék alatt eldumálgattuk az időt. De főleg az volt a bajom,hogy nem kaptam vissza a cuccaimat. Nagyon mérges voltam.
Aztán elmentünk Szilviért,ott nagy volt az öröm,mert már régen találkoztunk :D Szóval ölelés hegyek következtek percekig.  Majd elindultunk hozzájuk.
Ott igazából semmit nem csináltunk,csak bepunnyadtunk,beszélgettünk, és keveset ittunk. Mondjuk úgy,hogy belekóstoltunk a felhozatalba ;) De direkt nem terveztünk semmi nagy erezd el a hajamat,mert másnapra programot szerveztek- aztán kinek hiányzik hogy másnaposan szenvedjen. De a kedvünk felhőtlen volt, úgy ahogy mindig mikor együtt vagyunk. (:  Folyamatosan löktem a szent dumát arról,hogy igyanak vizet az alkohol mellé,és akkor nem leszünk másnaposok :D S ez így is történt,semmi baj nem volt. Reggel ugyan csak ültünk és néztünk egymásra,de azért nagy nehezen összeszedtük magunkat ;)
A program az volt,hogy reggel mozi,és utána meghívnak a Wasabiba,mert ugye én ott még nem voltam. 6 éve csak hallgatom Szilvitől,hogy milyen remek egy hely de életemben nem voltam még ott. Szóval ez lett a program. Reggel elmentünk a moziba; a Percy Jackson  című film második részét néztük meg *-* Én annak anno nagyon élveztem az első részét is,és hát a másodikban sem csalódtam. Szerintem remek a rendezője,remek volt az összeállítás,a képi világ, minden! Szóval ezt izgalommal végig ültük,utána meg elindultunk az étteremben. Na ettől azért fenntartásaim voltak,mert előző este közölték velem,hogy pálcával szokás ott enni. Nos én meg a pálca :D Tettem rá régebben is kísérletet hogy megfogjam,de nem az én világom.  Aztán most elérkezett a pillanat,és rosszul voltam :D Annyit szenvedtem ott,hogy szerintem már mindenki hülyének nézett xD Szilvi mutatta,Viktor mutatta egy másik verzióval,aztán már odajött az egyik pincér ,és az is próbálta mutogatni- én meg égtem már mint a Reistag ,hogy nem igaz hogy ennyire béna vagyok :D  Aztán azért kértünk a pincértől egy villát a biztonság kedvéért,de valamiért nem akartam feladni. aztán én ott szerencsétlenkedtem,Szilviék meg röhögtek rajtam -közben egyszer Szilvi megetetett,mert mondtam,hogy én ma éhen halok xD-  ,a pincér meg sokszor telefonozott,meg mosolygott oda nekünk,én meg azon agyaltam,hogy mikor irja ki facebookra,hogy épp egy szerencsétlen vendégük van :P  Már kész stresszben voltam,mire végre sikerült rákapni a hangulatra; meg utána közölte a pincér ,hogy ne hagymakarikákkal kezdjek a tanulást,mert az még a haladóknak is necces. Szóval utána annyira nem volt gond :P
Elsőnek egyébként Szilvi a kókusz levest kóstoltatta meg velem, na annak a mai napig hiányzik az íze,annyira eszméletlen volt!  Mondjuk volt az alján ilyen csiga tojásra emlékeztető gyöngy xD de nem volt vészes.
Egyébként a hely maga nagyon tetszett,és tényleg jól kivan alakítva ez  a futószalag dolog. még sose láttam ilyet de nagyon tetszett.
Szilvi folyamat pakolta nekem a cuccokat,én meg akkor még mindig az első kis tállal szerencsétlenkedtem. Persze orrba-szájba dícsértek mikor végre valamit sikerült megfognom :D  ami cuki volt tőlük,mert annyira losernek éreztem magam.
Aztán számomra rengeteg bizarr dolog volt ,és mondtam is Viktornak,hogy csak akkor kóstolok meg bármi furcsa dolgot,ha ő is :D Szóval így talán védve voltam a parás dolgoktól,de végül rájöttem,hogy semmi nem olyan vészes. A tofu nem izlett egyedül,meg azok a diszhalakra emlékeztető kis halak. Azt nem bírtam.  De minden más teljesen okés volt. Volt amit nem tudtam mihez hasonlítani a saját ízvilágomból,de tetszett.  Viktor állandóan felezte velem a tintahal karikáit,az pl. nagyon fincsi volt :D
Szilvi kitalálta,hogy megkóstolja a kagylót itt is- ugyanis említette,hogy a legutóbbi helyen irtó gázul járt és utána nem akart vele kisérletezni. De adott még egy esélyt neki, mi meg vele tartottunk Szóval mindhárman bekagylóztunk és igazából semmi extra. Nem igen emlékszem az izére.
Akkor volt valami sült hús szerűség is,amiről nem tudtunk eldönteni hogy mi fene, és már azon poénkodtunk,hogy sült csótány xD Végül a kedvenc pincérünk felvilágosított minket,meg nagyon sokszor útbaigazított,hogy mégis mi micsoda,mért van olyan színe,stb.  Iszonyú jókat mulattunk itt is,meg készültek képek. Szilvi kikötése volt,hogy semmihez nem nyúlhatunk,amíg le nem fényképezi :D Így mindenről lett élmény; ők is jót szórakoztak rajtam,és én is mindenen.  Egyébként kis adagok voltak ezek,de mégis mindig az az érzésem támadt,hogy rohadt sokat ettünk. Aztán persze nem is,mert pici kóstolók vannak itt és az egy falat kb. Csak olyan sokat termeltünk,hogy bazi soknak tűnt az egész.
De élveztem nagyon,mert a hangulat remek volt. Totálisan elteltünk a sok finomsággal ,aztán úgy döntöttünk ideje menni. 6 villamosmegállót gyalogoltunk a nagy melegbe,de végülis nem volt olyan vészes,ha árnyékban voltunk (: Mondjuk egy taxis majdnem elütött bennünket o.O Azt rendesen fejbe vágtam volna,ugyanis ott állt,hogy kikanyarodik a főútra,de nem mozdult és telefonált az ürge... Gondoltuk mehetünk,mert ez vár valakit. Erre ahogy elé érünk megindul. Kis híján rám jött a köcsög, de én gyorsan előre ugrottam,Szilviék meg vissza. Hát akkora sallert lekevertem volna neki,hogy ott marad. S számára ez rettentő vicces volt. Aztán Szilvi bepánikolt,így időztünk kicsi,csendben ültünk mellette míg megnyugodott. Hihetetlen vadállatok vannak komolyan.
Aztán gyalogoltunk tovább; s elértünk valami tóhoz,ami egész hangulatos volt,és ott mutogatták nekem a teknősbékákat,amik olyan irtó cukik voltak,hogy legszívesebben hazavittem volna egyet *-*  Fotózkodtunk ott is kicsit,aztán végül elértünk a kocsiig,ami melegebb volt mint a pokolban :D
De hazaérve már király volt; lehűtöttük a piákat, s hirtelen nem tudtunk magunkkal mit kezdeni,így kitaláltuk,hogy mért nem filmezünk.  Horror délutánt/estét tartottunk,amit szintén élveztem :D  A Démoni dobozt nézették meg velem először,ami egészen izgi film volt,tele molylepkékkel,így  azóta furán nézünk ha egy molylepke berepül :D  Főleg mert tudtam,hogy este egyedül fogok aludni,és az ablak nyitva,kitudja hány Abyzu fog bejönni rajta :D Kész stresszben voltam :D Aztán ittunk is; belekóstoltunk a tojáslikőrbe,amit én nagyon szeretek,de végül Viktorral ketten ittuk meg mert Szilvinek nem volt bejövős. Megkóstoltuk a citromlikőrt vagy mit,de hát én még ilyet nem ittam. Nagyon gáz volt. Ahhoz képest,hogy mindenki kicsit savanykásabb ízre számított,ehelyett undi édes volt. Nem győztem keverni. (a legutóbbi ott létemkor én voltam a keverő,így most is ebben a megtiszteltetésben volt részem xD) Kevertem amivel tudtam,hogy iható legyen. Aztán végül megkóstoltam Viktor gyomorsavját (gyomorkeserű vagy mi a fene a neve),és meglepődtem,mert kb. valami pálinkaszerűségre tippeltem,holott ez egész jó volt.
Aztán mi is csoki likőröztünk,ami bazi fini volt valóban,és azt mind3an élveztük.  De Szilvi sajna korán kidőlt közülünk ,mert kiborult napközben a taxis bunkó miatt,így elment aludni. Mi Viktorral szokásosan dumálgattunk,mert kiderült hogy ismeri a Postal2 nevű agyrohasztó játékot,meg szereti a Feart, így volt miért örülnünk magunknak.  Aztán hajnalban mi is kidőltünk.
Reggel totál károsak voltunk,de szerencsére mi még fiatalok vagyunk így hamar összekaptuk magunkat :P
Piás volt az éjszaka,de aki legény éjjel,az nappal is legyen az :D Ráadásul Szilvi úgy tervezte,hogy házi gyrost csinál,mert azt mindenki szereti,így annak neki álltunk.  Gondoltuk,hogy ebéd közben megnézünk egy filmet,és ez valamiért beindított egy láncreakciót,ugyanis onnantól kezdve rá voltunk állva a filmekre és mindenféle horrort összeválogattunk amit meg kell néznünk aznap. Én akkor voltam ott utoljára; bár így is jól jártam,mert nem kellett vasárnap hazamennem,ugyanis úgy beszéltük meg,hogy hétfőn megyek reggel haza. Nagyon jó volt,hogy szombaton önfeledten italozgathattunk,mert másnap nem kellett korán kelni. Szóval örültem neki. Ugyanis nagyon szar másnaposan létezni,és másnaposan utazni,főleg hogy a veséje dolgozik az embernek. Szóval vasárnap ott poshadtam náluk nagy örömükre :P ,és horror napot tartottunk ^^  Már nem tudom,hogy miket néztünk pontosan,de volt valami The Cabin in the Woods, ami nekem az agyamra ment,mert ekkora baromságot nem hordott még a föld a hátán,és a legbosszantóbb volt az egészben,hogy hiába kérdeztem,vagy hiába néztem kétségbeesetten Szilvire,vagy Viktorra,a válasz mindig ugyan az volt: "Majd meglátod"  Hát kiugrottam volna az ablakon :D
Aztán néztünk valami Mama című filmet,ami egyébként nagyon zsír film volt,nekem nagyon bejövős volt,és természetesen abszolúte kedvencünk lett. Jöttek belőle a poénok,amiken percekig feküdtünk a röhögéstől. :P Mondjuk ezt már este néztük és tudtam,hogy én egyedül félni fogok xD Ezután megnéztük a Silent Hill második részét,amire már évek óta kíváncsi voltam,mert megoszlanak a vélemények róla. Van aki szerint szar nagyon,de szerintem ezek az emberek nem értik az egészet.... Mi szerencsére 3as logikával kitaláltuk hogy mi mit jelent és ki kit takar xD  Folyton megállítottuk a filmet és megvitattuk a kérdéses részeket,meg hogy ki mit gondol,végül mindig megállapodtunk,hogy mégis mi akar lenni az a jelenet.  Nekem ez egyébként tetszett,meg nem volt annyira belezős mint az első rész. 
Aztán láttunk valami Feltámadás című filmet,ami eléggé elvont film volt,mert a lényege,hogy egy elmebeteg különböző emberek testrészeiből összerakja Jézust. Hát ez is egy elme roggyant film,de egész jó volt.
Akkor megnéztük az Insidieous című filmet,ami szerintem csúcs volt.  Meg volt a 13 kísértet,ami szintén jó féle volt (:
Estére már kicsit ittasak voltunk,mert a Silent hill előtt tudom,hogy elkezdtünk italozni,mert Szilvinek fenntartásai voltak azzal kapcsolatban,így kevertem neki vodkanarancsot (: Aztán jót mulattunk film közben. Mikor vége volt,akkor leköltöztünk a földre és azon elmélkedtem,hogy ők most itt hagynak engem én meg féltem. Nyitott ablak, kitudja mikor jön be egy (vagy több :O ) Abyzu,vagy befolyik a falon,vagy a kulcs lyukon a Mama, illetve mikor mászik fel egy elmebeteg valamelyik testrészemért, vagy nem beszélve a Silent Hillben lévő pókbabáról o.O Szóval pánikoltam,így Viktor bicskájával aludtam a kezemben xD Nagyon kemény vagyok igen ,biztosan megtudtam volna védeni magam.  :D
Nagy nehezen elaludtam hajnalban,aztán kelhettem is korán,mert ment a buszom :'( Kimentünk a buszpályaudvarra,ahol végül egy későbbi busszal mentem el- ráadásul azzal mentem amivel jöttem,szóval jó volt. De nagyon fáj megint az elválás,mert imádom őket.  Az élet általában nehéz és kemény,hajtunk mindig mint állat, és nagyon felemelő tud lenni ha az embernek lehetősége van kikapcsolódni,szórakozni és kicsit elfeledkezni a világ gondjairól. Főleg nekem tett jót ez,ugyanis indulásom előtt egy nappal pusztult el a szemem láttára a cicám-amiről irtam is,és hát rendesen kiborultam lelkileg.  Így nagyon jót tett,hogy kicsit nem kell ezzel foglalkoznom,és jó kedvem lehetett.
Hazaérve nagyon sokat nem pakoltam,mert rá egy napra indultam tovább,mert meghívtak már pár hete  Kecskemétre,egy amatőr rockzenei "fesztiválra",én meg igent mondtam,szóval  nagyon nem pakoltam szét- csak kimostam a cuccaimat.

Mindenesetre nagyon jól éreztem magam,és irtóra köszönök nekik mindent,és hogy velük tölthettem egy felemelő ,és szomorúság elűző hétvégét! (: ♥
( a képeket,meg a Szilvi által begyűjtött aranyköpéseket -amit tőle másolok majd ki- új bejegyzésekben fogom közzétenni,mert így is sok lett)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése