Oldalak

2013. július 6., szombat

Végül ő is elment

Sokféleképp halhat meg számunkra valaki. Egyik sem épp jó érzés- én legalábbis lelkileg beletudnék őrülni ezekbe.
Jelen pillanatban sajnos a kutyusunk távozásáról kell beszámoljak. Egyszerűen már nem tudok erre mit mondani....embertelen.
Legutóbb mikor írtam róla,már jobban volt, hatott az orvos által adott gyógyszer. Elém jött a kapuba mikor megérkeztem,ugrált körülöttünk, ugatott,evett,ivott... minden volt.  Aztán pár nappal ezelőtt vettem észre,hogy megint valami nem stimmel. Hoztam neki a munkahelyemről húst és nem kellett neki. S utána semmilyen kaja nem kellett neki megint. Szóltam mamának,de akkor pont nem kaptunk még fizetést és nem volt pénz kihívni az orvost.
Végül tegnap (pénteken, 07.05) felhívta az orvost, az adott neki 3 injekciót,mondván hogy sok vért vesztett. Azt mondta az orvos,hogy kicsit olyan mintha újra megmérgezték volna,mert ha már egyszer rendbe jön az állat,akkor nem ujjul ki újra a mérgezés,mert ez nem úgy működik.... 
Aztán késő délután hazaértünk húgommal a városból... akkor már nem is jött elénk, illetve csütörtökön se. Végül este közölte mama,hogy megdöglött. Már látta a szemébe,hogy minden mindegy és lassan vége. Aztán tegnap látta beremegni,majd fenn akadt szemekkel eltávozott.
Én azt hittem elájulok mikor ezt közölte velünk. Ki az isten mérgezte volna meg újra?! Meg mégis mi oka lett volna?! A szomszédunk kutyája ordít éjjel nappal,nem ez a szerencsétlen. Ráadásul már 10 éves volt Neo, eléggé öreg, így nem kellett volna sok neki. De valahogy nem így képzeltem el a halálát.
De hogy ott rohadjon meg az a nyomorult aki szerte hagyja a mérgeket. Azt meg aztán végképp nem tudom felfogni,hogy mi a fenének kell egy rohadt rágcsálóméregnek ennyire erősnek lennie,hogy még egy lovat is leterítsen?!  Borzalmasan ki vagyok borulva és ami a legszörnyűbb,hogy anya még nem tudja.... Ő most nyaral a pasijával és nem nagyon hívjük; ő se hív... kerüljük a kommunikációt,mert tudja hogy nincs túl jó állapotban a kutya. Szerintem beleőrül ő is.
Aztán még aznap este felhívta mama az állatorvost,aki adott egy telefonszámot,hogy velük ellehet szállíttatni ingyenesen a kutyát. Ez annyira morbid. Aznap amúgy nem jöttek érte,így zsákba kellett húznunk.
Most szombat reggel vitték el. Semmit nem aludtam az éjszaka,fejfájással ébredtem,szenvedek egész nap.
Reggel jött egy pasi kocsival,megnézte,hogy mekkora a holttest,aztán benyomkodta egy kukába amivel kitudta húzni a kocsiig.  Én még azelőtt ilyet sose láttam és nem is szeretnék... Ezek a képek amik beégtek az agyamba és nekem nagyon fájt az egész.  Már volt szaga is szerencsétlennek, merev volt és fel volt ez is puffadva mint a macskánk.

Nem titok,hogy most magam alatt vagyok elég rendesen. 5 percenként bőgnöm kell,koncentrálni nem tudok semmire... Elegem volt.  Maradt két macskánk, ebből az egyik alig van itthon- most vagy bagzik, vagy megdöglik az is.  Már nem lepődnék meg.
Úgy gondoltuk,hogy felesleges annak a hátsó szomszédnak beugatni,mert lehet hogy nem direkt csinálta amit csinált - főleg mert alig van itt. De ha meg nem ő tette,akkor nem tudom. Az is lehet hogy valami járókelő etette meg este,mikor nem láttuk. Már mindent eltudok képzelni az emberekről komolyan.








Neo szerettünk ♥

2 megjegyzés:

  1. Rettenetesen sajnálom.. :( Írtam ugyan face-re, de azért itt is szeretném kifejezni a részvétemet. Egy állatka elvesztése legalább annyira fájdalmas, mint egy emberé, mert ők is családtagok, őket is szeretjük. Teljesen megértem a fájdalmad, de remélem hamarosan jobban leszel. Gondolj arra, hogy legalább már nem szenved, nincsenek fájdalmai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen. Sajnos nagyon nehéz ez most. A legrosszabb,hogy kénytelen vagyok kizárni a gondolataimból,különben a teljes összeomlás jelentkezne. Azt meg nem akarom. Muszáj magamat lekötnöm,hogy ne álljak le és ne gondoljak erre az egészre.
      Valóban család tag volt és már 10 éve velünk volt, a légynek se ártott,mindenkivel barátságos volt- még a betörőt is beengedte volna. Erre pont őt kellett megmérgezniük. hihetetlen. S pedig mindent megtettünk; 10 ezrekbe fájt az állatorvos is,és nézd meg hiába.

      Törlés