Oldalak

2013. január 15., kedd

Az élet furcsaságai

Nagyon sokat panaszkodok arról,hogy a legtöbb ember akit a barátomnak tudtam be,hogy elárult (még mindig tisztelet a kivételnek). De minap elgondolkodtam azon,hogy vannak fordított esetek; mikor ugyanis egy gyűlölt ember emelkedik fel haveri szintre. Ez persze a ritkább eset,de történt már ilyesmi. Nem mondom,az élet valóban kifürkészhetetlen,tele van meglepetésekkel,és sokszor bőven osztogatja.
Nem rég történt is egy ilyen eset. Már nagyon régóta hotdog.hu tag vagyok,és imádom szerkesztgetni a magazinomat,a profilomat,párbajozni,stbstb. Nos természetesen a sok kellemes megjegyzés mellé néha néha becsúszik egy két kötekedés is,amiket természetesen azonnal magamra veszek és napokig ki vagyok (emiatt nem egyszer kaptam már Márkótól a fejemre,hogy mért kell ilyen gyengének lennem. hát dolgozok az ügyön).
Aztán volt egy hozzászólás amin irtóra felhúztam magam,mert nem értettem mire fel vágta a srác a fejemhez. Igen srác volt,és nagyon leszólt. Bevallom irtóra szarul esett,de vissza fogtam magam,nem küldtem el a fenébe ahogy sokan tették volna,vagy ahogy régen tettem volna (eléggé temperamentumos tudok lenni,hirtelen haragú,és ilyenkor robbanok- erről kezdek leszokni). Ezért csak ennyit írtam neki vissza,hogy mégis mi a baja.
Persze napokig ezen agyaltam esténként,gondolkodva vajon mit tettem megint. Sajnos nem emlékszem,hogy pontosan mit szólt be,de a gothságommal volt kapcsolatban.
Teltek múltak a napok,hetek,talán hónapok,aztán egyszer csak látom,hogy rám nézett megint. Ohatyaisten- gondoltam magamban, vajon mit akar megint. Aztán megnéztem az üzeneteimet,és ott virított tőle egy levél. Azt hittem leesik a fejem. Biztos voltam benne,hogy most kapom az ócsárolást a fejemre,hogy milyen gáz vagyok,hülye,idióta,stb.
Félve megnyitottam a levelet -aminek nem volt témája,ergo azt se tudtam mit gondoljak-, és elég nagyot néztem. Én még így nem csalódtam emberi hozzáállásban mint akkor. A srác konkrétan egy fél oldalon keresztül kért bocsánatot,amiért úgy letámadt engem. Elmondta,hogy nem akarta,meg jobb esetben ilyeneket nem csinál,csak akkor éppen ki volt.  10 percig csak ültem,és néztem,hogy ez most szívat e,vagy komolyan gondolja. De semmi ökörködés nem volt a levélben,nagyon is komoly volt,szépen megválogatta a szavait.

Nos ezek után természetesen válaszoltam neki,rákérdeztem hogy mégis mi váltotta ki belőle azt a hozzászólást,mert én úgy érzem nem ártottam neki semmivel. Kiderült,hogy az egyik ezer éves bulis képem csípte a szemét. Ugyanis elmondta,hogy ő mást sem lát ,csak hogy a mai társadalom gothjainak abból áll a nagy 'gótulás',hogy kiöltöznek és isznak.
Én is kifejtettem a véleményemet és egyetértésemet, s azóta is elég sűrűn váltunk levelet,ami engem irtóra meglepett az elején. Iszonyatosan jó észrevételei,és gondolatai vannak,és végre úgy érzem nem vagyok egyedül ezekkel az eszmékkel amik nekem is megfordultak a fejemben az egész szubkultúrával kapcsolatban. Nagyon ritka ,hogy ilyen értelmes emberekkel folytassak eszmecseréket.
De elmondása alapján megleptem azzal,hogy egyáltalán szóba álltam vele azok után amiket mondott,ugyanis a legtöbb ember nem is reagál a levelére. Meg szerencsére belátta,hogy nem volt igaza velem kapcsolatban. Szóval örülök ennek az érdekes fordulatnak.




Még mindig megtud lepni az élet,s van egy olyanok,hogy ezek után is megfog még párszor. Mondjuk nem csak ez az egy sztorim van,mert tudom,hogy volt még ilyen az életemben, de nem mindegyikre emlékszem tisztán sajnos.
Emlékszem mikor általánosba jártam,és lebukott 4.ben egy csajszi hozzánk s én meg egy másik csaj mindig gyökerekkel dobáltuk a napköziben.... Na igen,ez nagyon szánalmas húzás volt tőlem,de csorda szellem,alkalmazkodási reflex már akkor is volt. Szerencsére ma már nem kell követnem senkit. Egyedül 2 ember van akinek adok a szavára,és ezek közül az egyik barátom. Lehet hogy rossz volt a kapcsolatunk,de volt egy határ- a szakításunk- ami mindent megváltoztatott. azóta normális velem teljes mértékben,és még mindig hiszek neki,ha valamire mond véleményt. Abban biztos lehetek,hogy 100%ig úgy van. totálisan jól megítéli az embereket,és ha beállítok egy új barátnővel,akkor megmondja a véleményét, s sajnos beszoktak jönni,aminek nem mindig örülök.
No de visszatérve 4.be; volt ez a lány, ő az Eszter (akivel amúgy most szilvesztereztem....)  és ki nem állhattuk egymást. engem baromira irritált,főleg a barátnője miatt,aki annyira beképzeltnek tűnt nekem,hogy nincs rá szó. Aztán valamiért, nagy barátnők lettünk. Fogalmam sincs hogy történt,de megtörtént. Beszélgetni kezdtünk,és egyszer csak jóban lettünk,onnantól meg elválaszthatatlanok. Mindig egymás mellett ültünk,együtt lógtunk szünetekben,stb.
Aztán voltak még apróbb utálkozások,amik végül haverisággal végződtek. (barátnak nem mondanék mindenkit azért,mert nálam nem ott kezdődik a barát fogalma,hogy beszélgetünk és ennyi. Szóval szimplán haverok lettek.)
Volt egy lány,akit 9.ben ismertem meg,és idejárt középsuliba,ahol én lakom,így könnyen tudtunk találkozni. Na ennek a lánynak volt egy másik nagy barátnője rajtam kívül. Mindig panaszkodott nekem erről a másik lányról,én meg egyszer megelégeltem,és kiosztottam a lányt.  Mondanom se kell nagyon sok mindenre rájöttem,pl. hogy a kedves barátnőm sok mindenben kamuzott,és nem is úgy volt. Onnantól jó haverok lettünk a lánnyal.

Na mindegy,a lényeg,hogy elég sok ilyen esetem volt,hogy a gyűlölködés hozott össze egy másik emberrel. Nem tudom hogy csináltam,de megtörténtek. Nem értettem sose,hogy a sors vajon mért így adott mellém haverokat/barátokat. Ezt a mai napig nem értem. De vannak még csodák.  Azt nem mondom,hogy ezzel a sráccal nagy puszi pajtások lennénk,mert jóformán most ismerjük meg egymást,de örülök,hogy nem a gyűlölködés megy, illetve ,hogy képes volt erre az emberi dologra,hogy bocsánatot kért. Erre ma már szinte senki nem képes,mert mindenki annyira egoista,és én központú,hogy nem képes rájönni,hogy hibázott,így megvannak róla győződve,hogy ők szentek. Nem mondom én is néha bele esek ebbe,de egy kis idő után legyűrve az önérzetemet képes vagyok bocsánatot kérni. Bár a családunkban mindenki annyira büszke,hogy volt honnan örökölni :S Ezt még tanulnom kell nekem is,de jól esett,hogy aki megbántott bocsánatot kért. erre tényleg nem sokan képesek. De és nem csak odaböfögte,hogy "jóvan bocs", hanem rendesen kifejtette. Lehetne tőle tanulni sokunknak.

2 megjegyzés:

  1. Jó volt ezt olvasni. Nálam mondjuk még nem nagyon fordult elő ilyen, hogy valaki akivel az elejétől fogva nem szimpatizáltunk, összehaverkodtunk. De ezt mondjuk tudom, hogy az én hibám. Túl sok számomra zavaró dolgon képtelen vagyok szemet hunyni. Mindig magamból indulok ki, ha én képes vagyok x ként kezelni egy szituációt, akkor y miért olyan degenerált, hogy nem? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam se minden ilyen jön be,szóval vannak emberek akikkel nem szimpatizálok,és nem is vagyunk jóba :D Erre elég kicsi az esély,de sose lehet tudni hogy épp kivel leszek jóba :D
      Nyugi a legtöbb ember magából indul ki =) Én fiatalabb koromban voltam ilyen,hogy voltak dolgok amiket képes voltam lekezelni,de más nem,és én is értetlenkedtem,hogy de ebbe mi a nehéz. Aztán az évek során az ember rájön,hogy nagyon nem vagyunk egyformák,és van akinek ez,van akinek az megy. =)))

      Törlés