Oldalak

2012. december 15., szombat

Hobbit premierről

Ahogy említettem korábban is, már hetekkel a Hobbit premier előtt Márkó lefoglalta a jegyeket ^^ Alig bírtuk kivárni a mozit, tűkön ültünk már!  Bár nekem fenntartásaim voltak,ugyanis rettegtem attól hogy egy szót sem fogok érteni belőle- ugyanis úgy gondoltam,hogy  mivel premier ezért tuti ,hogy angol lesz. Nem  írták rá a jegyre,hogy feliratos, emiatt úgy gondoltam,hogy van magyar,vagy angol,de lássuk be,hogy az utóbbi volt a biztosabb.
Hétvégén ugye mellé meg is betegedtem mellé,és annyira féltem,hogy az összes élmény oda lesz.

Aztán szerdán elérkezett a nap, és elmentem Márkóhoz. Kicsit jobban éreztem magam már,de az orrom,és a szám irtó piros volt,és csúnyának éreztem magam.  Pedig bealapozóztam,hogy azért nézzek már ki valahogy,de hát az orrfújás miatt lekopott =(  De felvettem a szép Arwenes nyakláncomat *.* Illet az alkalomhoz ^^ Plusz kisminkeltem magam azért- pedig betegen nem szoktam ilyesmit csinálni,no de nem is megyek emberek közé. =)
Mikor elkészültünk itthon, csináltunk pár öröm képet :P


Nagyon örültünk magunknak,de én eléggé rosszul voltam. Az egész arcüregem elvolt dugulva =( Mondjuk a képekről nem nagyon jön át a világfájdalmam :D  Azért még kellett egy poén kép is:
A piros szemet nem szedtem ki,mert most kaptam meg a képeket,és azonnal akartam róla írni ^^

Na aztán miután megelégedtem a fotókkal,elindultunk nagy nehezen. A fejem köré csavartam a sálat,hogy ne fázzon az arcom még jobban meg- ezzel kb. le is töröltem az alapozót a fejemről. =/
Hamarabb értünk be a plázába mint terveztük,de muszáj volt eljönnünk az előbbi busszal,mert a következő 50 perc lett volna.. Bementünk,és Pécsre jellemzően totális kihaltság volt.... Biztonságiak mászkáltak,meg pár kósza emberke ült a kajáldában,amik persze nem voltak ám nyitva,nehogy tudjunk vásárolni. A mozis rész is le volt zára, a biztonságiak úgy mászkáltak  azon a részen,mintha nem tudták volna,hogy lesz éjféli vetítés. Engem ez nagyon lehangolt. Pesten minden sokkal jobb volt. Premier vetítésre kivonult a Magyar Tolkien Társaság,és előadásokkal készültek,beöltöztek,meg fotózkodtak ,stb,  itt meg mint valami pusztába, totális kihaltság =( Engem ez úgy ahogy volt lehangolt.  Aztán szétnéztünk,hogy valami innit vegyünk ; találtunk is egy ital automatát,ami nem működött,szóval kérhettük vissza a pénzt- de legalább 10 ftal gazdagabbak lettünk :D
Aztán egyre többen voltak,meg megnyitott a felső rész,ahol lehet popcornt vásárolni. Azt néztük van e hobbitos menü,és volt *.*  Vettünk is egy popcornt ,amihez járt valami ital,meg nachost, szintén innivalóval. A popcornos dobozon rajta volt Galadriel,ami nekem azonnal kellett.
Nagy nehezen bejutottunk a moziterembe,elhelyezkedtünk,és vártunk. Sok volt a cuccunk,és már nem tudtunk hova pakolni,aztán Márkó lerakta a földre,majd megszólal:  "You shall not pass!" xD Olyat szakadtam rajta. Mondtam is neki,hogy örülni fognak akik majd rajtunk keresztül másznak át a helyükre :D
Aztán végre elkezdődött a film *.* *.* *.* <3
Annyira,de annyira jó volt ^^ Én nem rég kezdtem el elolvasni a könyvet,és a legjobb,hogy a filmnek is ott lett vége,ahol én abba hagytam a könyvet :D Mintha ráéreztem volna.
No,hát az élmény fantasztikus volt. Az első másodpercekben fel sem tűnt hogy magyar volt,csak mikor Bilbó elkezdett mesélni,akkor nézett rám Márkó hülyén,és akkor esett le ,hogy magyar,és én megkönnyebbültem, örültem,hogy érteni fogom,és élvezni is. ^^ Nagyon élveztem. Jó volt hozzá a 3D,nem volt fülsüketítő,a sztori csodás volt,és ami meglepett az az volt,hogy nagyon könyv hű is volt. A legtöbb magyar fordítás majdnem ugyan az volt mint a könyvben is. Bár a sztori elég sok helyen eltért a könyvtől,azokon néztem is,de nem nagyon volt vészes,meg végülis megoldották =) Nagyon büszke vagyok a rendezőre,meg azokra akik ebben részt vettek!! Főleg John Howe-ra,aki több ezer vázlat rajzot készített ehhez  a filmhez. Van is tőle egy könyve Márkónak (szerepjáték versenyen nyerte),és ő is imádja,mert Márkó is amolyan művész szerűség lenne,neki kincs az a könyv. No,és abban is szó volt,hogy a Gyűrűk Uránál is ő rajzolgatott. Egyszerűen büszke vagyok ezekre az emberekre,mert olyan dolgot alkottak meg,ami a világon ezreket borzongat meg. A zenékről ne is beszéljünk! Azt azért sajnáltam,hogy a törpök dalát is lefordították magyarra. Szép volt így is nagyon,de angolul az igazi. Az ember ebbe is belebizsereg,meg beleborzong,annyira lélekhez szóló.
Egyszerűen csodás alkotás az egész trilógia,meg ez is. Akik fikázzák,azoknak annyit tudok tényleg csak mondani,hogy valószínű,hogy nem értik az üzenetét.
A filmvége felé már szenvedni kezdtem,ugyanis rám jött a köhögés roham =( Ezt annyira tudom utálni,ha nyilvános helyen történik ilyesmi,mert ilyenkor a könnyem is folyik szerteszét,meg minden bajom van. Persze az innivalónk elfogyott addigra,plusz a gyógyszeremet se tettem el,pedig otthon kitettem az asztalra,hogy majd ezt is viszem. Hát nem. Szóval ott szenvedtem,aztán végül vége lett. Nagy nehezen összeszedtük magunkat,már mindenki kiment a teremből,csak mi nem,hallgattuk a jó zenét a végén. Márkó megjósolta,hogy 100% ,hogy ez a zene fog szólni a végén. Ezt kellett egész héten hallgatnom,és én már tele voltam azzal a számmal :D
Aztán elindultunk a nagy hidegben haza. Sajnos kertvárosból ki kellett másznunk uránvrosba. Busszal ez gyors lett volna,de sajnos hajnali fél4kor már nem jártam =( Annyira nem akartam gyalogolni,de végülis hazaértünk gyalog fél óra alatt,ami meg is lepett,mert nem siettünk, ugyanis betegen nekem nem megy.
Hazaérve,még egy ideig beszélgettünk az élményekről,majd elájultunk.
Másnap megnéztük a szerzeményeinket,ugyanis hazahoztuk a popcornos dobozt is,meg az üditős poharakat is. A pohár fantasztikus,ugyanis műanyagból van és nem papírból,így lehet használni ^^ A popcornos dobozt meg szétvágtuk,mert enyém lett Galadriel <3
De a legnagyobb öröm,hogy elmondhatjuk,hogy ott voltunk a Magyarországi Hobbit premieren =) Ugyan itt nem készült senki semmivel,de azért ez önmagában is nagy szó! =)  Nagyon élveztük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése